The Digitalist Team
June 15, 2023

Egy pályamódosítás kottája: hogyan lesz egy zongoraművészből programozó?

A bootcampek felvirágzása óta számos pályamódosító döntött úgy, hogy az IT felé veszi az irányt. Száznyolcvan fokos fordulatot venni felnőttként azonban sosem egyszerű feladat, így minden karrierváltó mögött van egy tanulságos történet, amely választ ad a miértekre és a döntés mögötti motivációkra.
Szalai Éva zongoristaként számos hazai és nemzetközi elismerést tudhatott maga mögött, amikor úgy döntött, a programozás lesz az új hivatása – nem mellőzve szenvedélyét, a zenét sem. Interjúnkban elmeséli, miért és hogyan jutott erre az elhatározásra, milyen nehézségekkel küzdött meg karrierje és a pályamódosítás során, és hogyan boldogul ma az IT területén.

- Elismert zongoraművészként hogyan lettél programozó? Mi ösztönzött a váltásra?
- Szerintem nem árulok zsákbamacskát, ha azt mondom, hogy az előadóművészi pálya rendkívül kiszámíthatatlan, és nem csupán anyagi értelemben. Gondolok itt arra, hogy nagyon szubjektív műfaj, rettenetesen sok múlik a koncertszervezők és a kollégák szimpátiáján, jóindulatán és személyes véleményén. Ebben a szakmában nehezen mérhető objektíven  a teljesítmény. Csak egy rövid példa: egy amszterdami versenyre jelentkeztem, ahova CD-n kellett elküldeni a felvett anyagot, amelyet öt különböző – szakmabeli – zsűritag véleményezett. Ugyanannak a darabnak az előadására az egyikük azt írta, hogy milyen izgalmas, ötletes és érdekes, míg a másikuk laposnak és unalmasnak találta. Emellett persze egzisztenciálisan is bizonytalan ez a hivatás: előfordul, hogy egy-egy időszakban rengeteg megkeresése, fellépése van az embernek, máskor pedig hónapokig semmi. Nem véletlen, hogy sok művész tanít is, ahogy én is tettem, de a tanári fizetés ma a létminimum fenntartására is alig elég. Ezért olyan hosszú távú lehetőséget kerestem, ami stabil hátteret tud biztosítani.

 - És miért éppen a programozás lett ez a lehetőség?
- Gyerekkorom óta a zene a szerelmem, és erről a mai napig nem tudok lemondani, de emellett  matekból és  idegen nyelvekből is nyertem versenyeket, úgyhogy a programozás nem is áll annyira távol tőlem. Értékelem azt is, hogy mérhető a teljesítmény. Két évig érlelődött bennem a döntés, közben begyűjtöttem a lehető legtöbb információt az iskolákról, lehetőségekről. Nyílt napokra, workshopokra jártam, beszélgettem olyan emberekkel, akik ilyen képzésre jártak. Aztán végül a világjárvány adta meg a végső lökést 2020-ban, és belevágtam egy full-stack fejlesztői tanfolyamba.

 - Kicsit kanyarodjunk vissza az előadóművészi pálya nehézségeihez. Említetted, hogy Magyarországon a tanári fizetés nem biztosít megfelelő anyagi hátteret. Az nem volt opció, hogy a programozás helyett külföldön taníts zenét?
- De, és csináltam is Hollandiában évekig, de volt egyfajta hiányérzetem. A legtöbb diák csak kényszerből, szülői nyomásra tanul zenét, és fájt azzal szembesülnöm, hogy ami nekem szenvedély, az nekik nem fontos, csupán kötelesség. Emellett szakmailag sem éreztem, hogy kiteljesednék ebben a szerepben, hiszen vannak egyéb olyan képességeim is, amelyeknek zenetanárként nem veszem hasznát, viszont a munkaerőpiacon értékesek.

Szalai Éva

 - Amikor megérett benned a döntés, a környezeted hogy fogadta a váltási szándékodat?
- Nem vertem nagydobra. A férjem és a szűk család persze tudott róla, és támogattak, de a zenészvilágban nem híreszteltem, mert nem akartam, hogy félreértsék, és azt gondolják, hogy abbahagytam a zongorázást. Közel harminc év munkáját nem dobtam a kukába. Továbbra is vállalok fellépéseket, csak már nem a megélhetésem múlik rajta – és ez hihetetlenül felszabadító.

 - Ismersz mást is, aki elhagyta a pályát a zenészek között?
- Igen, egész sokan vannak. Egy kiváló zongorista ismerősömből például a zeneakadémiai mesterdiplomája után lett  pilóta. Azt mondta, sokkal boldogabb így, a zongorázást viszont abbahagyta, mert nincs rá ideje.

- Neked hogy megy az időmenedzsment, hogy jusson idő a zenére is?
- Ez az egyik legnagyobb kihívás. Az elején nagyon nehéz volt, de most már egyre jobban megy. A programozásban is szereztem már annyi rutint, hogy kevésbé stresszesek a mindennapok, a csapatom is megbízik bennem, és kellőképpen rugalmas a munkabeosztásom, hogy mellette gyakorolni is tudjak.

- Sokszor hallani, hogy a bootcampes képzések nagyon intenzívek, ezáltal megterhelőek is. Te hogy élted meg ezt az időszakot?
- Én pont ezért választottam az egy éves képzést, hogy a tanulás miatt ne szűnjek meg létezni a környezetem számára. De még így is nagyon feszített volt a tempó, hiszen előfordult, hogy néhány hetente egy-egy új nyelvet tanultunk meg a nulláról, vagy reggel kilenctől éjfélig dolgoztunk egy projekten a társaimmal. Az nagy könnyebbséget jelentett, hogy a Covid miatt akkoriban sokkal kevesebb zenei felkérésem volt, de így is előfordult, hogy a Zeneakadémia Nagytermében adott, élőben közvetített koncert előtt egy héttel vizsgáztam objektum orientált programozásból – és  mindkettőre egyszerre kellett készülni.

- Miután levizsgáztál, hogy alakult a karriered?
- Szerencsés voltam, mert még hátra lett volna egy hónap a képzésből, amikor bejött az első állásinterjú egy nagy nemzetközi pénzügyi szolgáltató cégtől, ahova fel is vettek, és immár majdnem két éve dolgozom ott.

- Ennyi idő után hogy tetszik az új irány? Megtaláltad benne azt a szenvedélyt, amit a zenében?
- Nem ugyanaz a szenvedély kell hozzá, mint a zenéhez, de úgy érzem, hogy teljessé teszi az életem. Olyan nagy tudású, intelligens emberekkel vagyok körülvéve, akiktől minden nap tanulhatok valami újat, ugyanakkor megvan bennük a kellő lazaság, rugalmasság és segítő szándék is. Természetesen az IT világa teljesen más, mint a zene: mérhető, átlátható minden, az érzelmeknek semmi szerepe nincs. Magas színvonalú a céges kultúra is itt, ahol dolgozom. Nagyon szimpatikus például, hogy a zaklatás és a bántalmazás semmilyen formája nem tolerált. Bár ez egy nagyon érzékeny téma, és nehéz felülről szabályozni, de legalább van rá törekvés. Számos ezzel kapcsolatos tréningen vettem részt, ahol olyan szituációk is szóba kerültek, amelyeket régen személyesen átéltem, és semmi következménye nem volt, szemet hunytak felette.

- Szerinted miért lehet az, hogy az IT területén nagyobb a törekvés arra, hogy ezeket a helyzeteket megfelelően kezeljék?
- Sokkal nagyobb a transzparencia, és a vállalat profitabilitása is múlik azon, hogyan reagál az ilyen szituációkra, hiszen nagyon keresett szaktudásról beszélünk, és ha egy kolléga nem érzi jól magát, nem fog a cégnél maradni.

- A zenei karriered során találkoztál más, hátrányos megkülönböztetéssel nőként?
- A zenészvilágban még mindig jelen van az az elképzelés, hogy a nőket nem kell annyira segíteni, mert majd jól mennek férjhez, eltartják őket, és szép életük lesz. Ezt még pozitív felhanggal is hallottam. Találkoztam olyan professzorral, aki ki is mondta, hogy a versenyeken a férfiakat támogatja jobban, hiszen ők lesznek a családfenntartók. A mai világ azonban már nem így működik, és én sem arra vágyom, hogy a férjem tartson el.

- Az IT területén viszont az a sztereotípia tartja magát, hogy az egy férfias szakma. Te tapasztaltál ilyet?
- Velem ezt sosem tudták megetetni – a világ első programozói is nők voltak. Persze az tény, hogy sokkal több férfi dolgozik ezen a területen. Szerintem az egyetlen különbség a férfi és a női munkavállaló között, hogy a nő elmehet szülési szabadságra – és időnként ez valóban oka az elutasításnak. De tapasztalatom ebben nincs, az én állásinterjúmon ilyesmi szóba sem került, tisztán szakmai alapon döntöttek.

- Van valami, ami nem tetszik a programozási vonalban?
- Talán az a szomorú gyakorlat, hogy cégen belül a fizetést nem emelik olyan mértékben, mint ahogy az iparági átlagok mennek felfelé. Még mindig jellemző, hogy gyakran csak úgy tudsz magasabb fizetéshez jutni, ha munkahelyet váltasz – így azonban a cégek tapasztalt munkaerőt veszíthetnek el. Persze ezt lehet ellensúlyozni színvonalas céges kultúrával, izgalmas projektekkel, inspiráló környezettel, kollégákkal.

- Milyen karrierpályát álmodtál meg magadnak az IT területén?
- Jelen pillanatban tesztautomatizálással foglalkozom – egyelőre ezen a területen szeretném mélyíteni a tudásom, szeretnék több fejlesztői feladatban is részt venni, de hosszabb távon érdekel a cyber security, valamint  a front-end fejlesztés is.

- Mi a tapasztalatod, mennyire átjárhatók a pozíciók, milyen fejlődési lehetőségeid vannak?
- Abszolút rugalmasság van ezen a téren, sőt a csapatvezetők értékelik is a saját ötleteket, kezdeményezéseket, mert végtelen mennyiségű elvégzendő munka van. Amikor jeleztem, hogy a tesztelés mellett fejlesztési feladatokat is szívesen vállalnék, arra is pozitív volt a reakció.

- Mit tanácsolsz a pályaváltóknak?
- Legfőképpen nyitott elmére és kitartásra lesz szükségük. Először gondolják át, hogy tényleg nekik való-e ez a szakma – járjanak utána a képzéseknek, próbálják ki, menjenek el workshopokra, nyílt napokra, beszélgessenek ismerősökkel az ő tapasztalataikról. Ha pedig úgy döntenek, hogy belevágnak, élvezzék a kihívást, merjenek hibázni, segítséget kérni – mindig lesz, aki szívesen segít, fejlődni pedig csak úgy lehet, ha túllépünk a saját határainkon.

No items found.
June 15, 2023

Egy pályamódosítás kottája: hogyan lesz egy zongoraművészből programozó?

A bootcampek felvirágzása óta számos pályamódosító döntött úgy, hogy az IT felé veszi az irányt. Száznyolcvan fokos fordulatot venni felnőttként azonban sosem egyszerű feladat, így minden karrierváltó mögött van egy tanulságos történet, amely választ ad a miértekre és a döntés mögötti motivációkra.
Szalai Éva zongoristaként számos hazai és nemzetközi elismerést tudhatott maga mögött, amikor úgy döntött, a programozás lesz az új hivatása – nem mellőzve szenvedélyét, a zenét sem. Interjúnkban elmeséli, miért és hogyan jutott erre az elhatározásra, milyen nehézségekkel küzdött meg karrierje és a pályamódosítás során, és hogyan boldogul ma az IT területén.

- Elismert zongoraművészként hogyan lettél programozó? Mi ösztönzött a váltásra?
- Szerintem nem árulok zsákbamacskát, ha azt mondom, hogy az előadóművészi pálya rendkívül kiszámíthatatlan, és nem csupán anyagi értelemben. Gondolok itt arra, hogy nagyon szubjektív műfaj, rettenetesen sok múlik a koncertszervezők és a kollégák szimpátiáján, jóindulatán és személyes véleményén. Ebben a szakmában nehezen mérhető objektíven  a teljesítmény. Csak egy rövid példa: egy amszterdami versenyre jelentkeztem, ahova CD-n kellett elküldeni a felvett anyagot, amelyet öt különböző – szakmabeli – zsűritag véleményezett. Ugyanannak a darabnak az előadására az egyikük azt írta, hogy milyen izgalmas, ötletes és érdekes, míg a másikuk laposnak és unalmasnak találta. Emellett persze egzisztenciálisan is bizonytalan ez a hivatás: előfordul, hogy egy-egy időszakban rengeteg megkeresése, fellépése van az embernek, máskor pedig hónapokig semmi. Nem véletlen, hogy sok művész tanít is, ahogy én is tettem, de a tanári fizetés ma a létminimum fenntartására is alig elég. Ezért olyan hosszú távú lehetőséget kerestem, ami stabil hátteret tud biztosítani.

 - És miért éppen a programozás lett ez a lehetőség?
- Gyerekkorom óta a zene a szerelmem, és erről a mai napig nem tudok lemondani, de emellett  matekból és  idegen nyelvekből is nyertem versenyeket, úgyhogy a programozás nem is áll annyira távol tőlem. Értékelem azt is, hogy mérhető a teljesítmény. Két évig érlelődött bennem a döntés, közben begyűjtöttem a lehető legtöbb információt az iskolákról, lehetőségekről. Nyílt napokra, workshopokra jártam, beszélgettem olyan emberekkel, akik ilyen képzésre jártak. Aztán végül a világjárvány adta meg a végső lökést 2020-ban, és belevágtam egy full-stack fejlesztői tanfolyamba.

 - Kicsit kanyarodjunk vissza az előadóművészi pálya nehézségeihez. Említetted, hogy Magyarországon a tanári fizetés nem biztosít megfelelő anyagi hátteret. Az nem volt opció, hogy a programozás helyett külföldön taníts zenét?
- De, és csináltam is Hollandiában évekig, de volt egyfajta hiányérzetem. A legtöbb diák csak kényszerből, szülői nyomásra tanul zenét, és fájt azzal szembesülnöm, hogy ami nekem szenvedély, az nekik nem fontos, csupán kötelesség. Emellett szakmailag sem éreztem, hogy kiteljesednék ebben a szerepben, hiszen vannak egyéb olyan képességeim is, amelyeknek zenetanárként nem veszem hasznát, viszont a munkaerőpiacon értékesek.

Szalai Éva

 - Amikor megérett benned a döntés, a környezeted hogy fogadta a váltási szándékodat?
- Nem vertem nagydobra. A férjem és a szűk család persze tudott róla, és támogattak, de a zenészvilágban nem híreszteltem, mert nem akartam, hogy félreértsék, és azt gondolják, hogy abbahagytam a zongorázást. Közel harminc év munkáját nem dobtam a kukába. Továbbra is vállalok fellépéseket, csak már nem a megélhetésem múlik rajta – és ez hihetetlenül felszabadító.

 - Ismersz mást is, aki elhagyta a pályát a zenészek között?
- Igen, egész sokan vannak. Egy kiváló zongorista ismerősömből például a zeneakadémiai mesterdiplomája után lett  pilóta. Azt mondta, sokkal boldogabb így, a zongorázást viszont abbahagyta, mert nincs rá ideje.

- Neked hogy megy az időmenedzsment, hogy jusson idő a zenére is?
- Ez az egyik legnagyobb kihívás. Az elején nagyon nehéz volt, de most már egyre jobban megy. A programozásban is szereztem már annyi rutint, hogy kevésbé stresszesek a mindennapok, a csapatom is megbízik bennem, és kellőképpen rugalmas a munkabeosztásom, hogy mellette gyakorolni is tudjak.

- Sokszor hallani, hogy a bootcampes képzések nagyon intenzívek, ezáltal megterhelőek is. Te hogy élted meg ezt az időszakot?
- Én pont ezért választottam az egy éves képzést, hogy a tanulás miatt ne szűnjek meg létezni a környezetem számára. De még így is nagyon feszített volt a tempó, hiszen előfordult, hogy néhány hetente egy-egy új nyelvet tanultunk meg a nulláról, vagy reggel kilenctől éjfélig dolgoztunk egy projekten a társaimmal. Az nagy könnyebbséget jelentett, hogy a Covid miatt akkoriban sokkal kevesebb zenei felkérésem volt, de így is előfordult, hogy a Zeneakadémia Nagytermében adott, élőben közvetített koncert előtt egy héttel vizsgáztam objektum orientált programozásból – és  mindkettőre egyszerre kellett készülni.

- Miután levizsgáztál, hogy alakult a karriered?
- Szerencsés voltam, mert még hátra lett volna egy hónap a képzésből, amikor bejött az első állásinterjú egy nagy nemzetközi pénzügyi szolgáltató cégtől, ahova fel is vettek, és immár majdnem két éve dolgozom ott.

- Ennyi idő után hogy tetszik az új irány? Megtaláltad benne azt a szenvedélyt, amit a zenében?
- Nem ugyanaz a szenvedély kell hozzá, mint a zenéhez, de úgy érzem, hogy teljessé teszi az életem. Olyan nagy tudású, intelligens emberekkel vagyok körülvéve, akiktől minden nap tanulhatok valami újat, ugyanakkor megvan bennük a kellő lazaság, rugalmasság és segítő szándék is. Természetesen az IT világa teljesen más, mint a zene: mérhető, átlátható minden, az érzelmeknek semmi szerepe nincs. Magas színvonalú a céges kultúra is itt, ahol dolgozom. Nagyon szimpatikus például, hogy a zaklatás és a bántalmazás semmilyen formája nem tolerált. Bár ez egy nagyon érzékeny téma, és nehéz felülről szabályozni, de legalább van rá törekvés. Számos ezzel kapcsolatos tréningen vettem részt, ahol olyan szituációk is szóba kerültek, amelyeket régen személyesen átéltem, és semmi következménye nem volt, szemet hunytak felette.

- Szerinted miért lehet az, hogy az IT területén nagyobb a törekvés arra, hogy ezeket a helyzeteket megfelelően kezeljék?
- Sokkal nagyobb a transzparencia, és a vállalat profitabilitása is múlik azon, hogyan reagál az ilyen szituációkra, hiszen nagyon keresett szaktudásról beszélünk, és ha egy kolléga nem érzi jól magát, nem fog a cégnél maradni.

- A zenei karriered során találkoztál más, hátrányos megkülönböztetéssel nőként?
- A zenészvilágban még mindig jelen van az az elképzelés, hogy a nőket nem kell annyira segíteni, mert majd jól mennek férjhez, eltartják őket, és szép életük lesz. Ezt még pozitív felhanggal is hallottam. Találkoztam olyan professzorral, aki ki is mondta, hogy a versenyeken a férfiakat támogatja jobban, hiszen ők lesznek a családfenntartók. A mai világ azonban már nem így működik, és én sem arra vágyom, hogy a férjem tartson el.

- Az IT területén viszont az a sztereotípia tartja magát, hogy az egy férfias szakma. Te tapasztaltál ilyet?
- Velem ezt sosem tudták megetetni – a világ első programozói is nők voltak. Persze az tény, hogy sokkal több férfi dolgozik ezen a területen. Szerintem az egyetlen különbség a férfi és a női munkavállaló között, hogy a nő elmehet szülési szabadságra – és időnként ez valóban oka az elutasításnak. De tapasztalatom ebben nincs, az én állásinterjúmon ilyesmi szóba sem került, tisztán szakmai alapon döntöttek.

- Van valami, ami nem tetszik a programozási vonalban?
- Talán az a szomorú gyakorlat, hogy cégen belül a fizetést nem emelik olyan mértékben, mint ahogy az iparági átlagok mennek felfelé. Még mindig jellemző, hogy gyakran csak úgy tudsz magasabb fizetéshez jutni, ha munkahelyet váltasz – így azonban a cégek tapasztalt munkaerőt veszíthetnek el. Persze ezt lehet ellensúlyozni színvonalas céges kultúrával, izgalmas projektekkel, inspiráló környezettel, kollégákkal.

- Milyen karrierpályát álmodtál meg magadnak az IT területén?
- Jelen pillanatban tesztautomatizálással foglalkozom – egyelőre ezen a területen szeretném mélyíteni a tudásom, szeretnék több fejlesztői feladatban is részt venni, de hosszabb távon érdekel a cyber security, valamint  a front-end fejlesztés is.

- Mi a tapasztalatod, mennyire átjárhatók a pozíciók, milyen fejlődési lehetőségeid vannak?
- Abszolút rugalmasság van ezen a téren, sőt a csapatvezetők értékelik is a saját ötleteket, kezdeményezéseket, mert végtelen mennyiségű elvégzendő munka van. Amikor jeleztem, hogy a tesztelés mellett fejlesztési feladatokat is szívesen vállalnék, arra is pozitív volt a reakció.

- Mit tanácsolsz a pályaváltóknak?
- Legfőképpen nyitott elmére és kitartásra lesz szükségük. Először gondolják át, hogy tényleg nekik való-e ez a szakma – járjanak utána a képzéseknek, próbálják ki, menjenek el workshopokra, nyílt napokra, beszélgessenek ismerősökkel az ő tapasztalataikról. Ha pedig úgy döntenek, hogy belevágnak, élvezzék a kihívást, merjenek hibázni, segítséget kérni – mindig lesz, aki szívesen segít, fejlődni pedig csak úgy lehet, ha túllépünk a saját határainkon.

No items found.

Related Services

No items found.

Tags

No items found.

get in touch.

Tell us about your goals!
Contact Sales
The Digitalist Team
June 15, 2023

Egy pályamódosítás kottája: hogyan lesz egy zongoraművészből programozó?

A bootcampek felvirágzása óta számos pályamódosító döntött úgy, hogy az IT felé veszi az irányt. Száznyolcvan fokos fordulatot venni felnőttként azonban sosem egyszerű feladat, így minden karrierváltó mögött van egy tanulságos történet, amely választ ad a miértekre és a döntés mögötti motivációkra.
Szalai Éva zongoristaként számos hazai és nemzetközi elismerést tudhatott maga mögött, amikor úgy döntött, a programozás lesz az új hivatása – nem mellőzve szenvedélyét, a zenét sem. Interjúnkban elmeséli, miért és hogyan jutott erre az elhatározásra, milyen nehézségekkel küzdött meg karrierje és a pályamódosítás során, és hogyan boldogul ma az IT területén.

- Elismert zongoraművészként hogyan lettél programozó? Mi ösztönzött a váltásra?
- Szerintem nem árulok zsákbamacskát, ha azt mondom, hogy az előadóművészi pálya rendkívül kiszámíthatatlan, és nem csupán anyagi értelemben. Gondolok itt arra, hogy nagyon szubjektív műfaj, rettenetesen sok múlik a koncertszervezők és a kollégák szimpátiáján, jóindulatán és személyes véleményén. Ebben a szakmában nehezen mérhető objektíven  a teljesítmény. Csak egy rövid példa: egy amszterdami versenyre jelentkeztem, ahova CD-n kellett elküldeni a felvett anyagot, amelyet öt különböző – szakmabeli – zsűritag véleményezett. Ugyanannak a darabnak az előadására az egyikük azt írta, hogy milyen izgalmas, ötletes és érdekes, míg a másikuk laposnak és unalmasnak találta. Emellett persze egzisztenciálisan is bizonytalan ez a hivatás: előfordul, hogy egy-egy időszakban rengeteg megkeresése, fellépése van az embernek, máskor pedig hónapokig semmi. Nem véletlen, hogy sok művész tanít is, ahogy én is tettem, de a tanári fizetés ma a létminimum fenntartására is alig elég. Ezért olyan hosszú távú lehetőséget kerestem, ami stabil hátteret tud biztosítani.

 - És miért éppen a programozás lett ez a lehetőség?
- Gyerekkorom óta a zene a szerelmem, és erről a mai napig nem tudok lemondani, de emellett  matekból és  idegen nyelvekből is nyertem versenyeket, úgyhogy a programozás nem is áll annyira távol tőlem. Értékelem azt is, hogy mérhető a teljesítmény. Két évig érlelődött bennem a döntés, közben begyűjtöttem a lehető legtöbb információt az iskolákról, lehetőségekről. Nyílt napokra, workshopokra jártam, beszélgettem olyan emberekkel, akik ilyen képzésre jártak. Aztán végül a világjárvány adta meg a végső lökést 2020-ban, és belevágtam egy full-stack fejlesztői tanfolyamba.

 - Kicsit kanyarodjunk vissza az előadóművészi pálya nehézségeihez. Említetted, hogy Magyarországon a tanári fizetés nem biztosít megfelelő anyagi hátteret. Az nem volt opció, hogy a programozás helyett külföldön taníts zenét?
- De, és csináltam is Hollandiában évekig, de volt egyfajta hiányérzetem. A legtöbb diák csak kényszerből, szülői nyomásra tanul zenét, és fájt azzal szembesülnöm, hogy ami nekem szenvedély, az nekik nem fontos, csupán kötelesség. Emellett szakmailag sem éreztem, hogy kiteljesednék ebben a szerepben, hiszen vannak egyéb olyan képességeim is, amelyeknek zenetanárként nem veszem hasznát, viszont a munkaerőpiacon értékesek.

Szalai Éva

 - Amikor megérett benned a döntés, a környezeted hogy fogadta a váltási szándékodat?
- Nem vertem nagydobra. A férjem és a szűk család persze tudott róla, és támogattak, de a zenészvilágban nem híreszteltem, mert nem akartam, hogy félreértsék, és azt gondolják, hogy abbahagytam a zongorázást. Közel harminc év munkáját nem dobtam a kukába. Továbbra is vállalok fellépéseket, csak már nem a megélhetésem múlik rajta – és ez hihetetlenül felszabadító.

 - Ismersz mást is, aki elhagyta a pályát a zenészek között?
- Igen, egész sokan vannak. Egy kiváló zongorista ismerősömből például a zeneakadémiai mesterdiplomája után lett  pilóta. Azt mondta, sokkal boldogabb így, a zongorázást viszont abbahagyta, mert nincs rá ideje.

- Neked hogy megy az időmenedzsment, hogy jusson idő a zenére is?
- Ez az egyik legnagyobb kihívás. Az elején nagyon nehéz volt, de most már egyre jobban megy. A programozásban is szereztem már annyi rutint, hogy kevésbé stresszesek a mindennapok, a csapatom is megbízik bennem, és kellőképpen rugalmas a munkabeosztásom, hogy mellette gyakorolni is tudjak.

- Sokszor hallani, hogy a bootcampes képzések nagyon intenzívek, ezáltal megterhelőek is. Te hogy élted meg ezt az időszakot?
- Én pont ezért választottam az egy éves képzést, hogy a tanulás miatt ne szűnjek meg létezni a környezetem számára. De még így is nagyon feszített volt a tempó, hiszen előfordult, hogy néhány hetente egy-egy új nyelvet tanultunk meg a nulláról, vagy reggel kilenctől éjfélig dolgoztunk egy projekten a társaimmal. Az nagy könnyebbséget jelentett, hogy a Covid miatt akkoriban sokkal kevesebb zenei felkérésem volt, de így is előfordult, hogy a Zeneakadémia Nagytermében adott, élőben közvetített koncert előtt egy héttel vizsgáztam objektum orientált programozásból – és  mindkettőre egyszerre kellett készülni.

- Miután levizsgáztál, hogy alakult a karriered?
- Szerencsés voltam, mert még hátra lett volna egy hónap a képzésből, amikor bejött az első állásinterjú egy nagy nemzetközi pénzügyi szolgáltató cégtől, ahova fel is vettek, és immár majdnem két éve dolgozom ott.

- Ennyi idő után hogy tetszik az új irány? Megtaláltad benne azt a szenvedélyt, amit a zenében?
- Nem ugyanaz a szenvedély kell hozzá, mint a zenéhez, de úgy érzem, hogy teljessé teszi az életem. Olyan nagy tudású, intelligens emberekkel vagyok körülvéve, akiktől minden nap tanulhatok valami újat, ugyanakkor megvan bennük a kellő lazaság, rugalmasság és segítő szándék is. Természetesen az IT világa teljesen más, mint a zene: mérhető, átlátható minden, az érzelmeknek semmi szerepe nincs. Magas színvonalú a céges kultúra is itt, ahol dolgozom. Nagyon szimpatikus például, hogy a zaklatás és a bántalmazás semmilyen formája nem tolerált. Bár ez egy nagyon érzékeny téma, és nehéz felülről szabályozni, de legalább van rá törekvés. Számos ezzel kapcsolatos tréningen vettem részt, ahol olyan szituációk is szóba kerültek, amelyeket régen személyesen átéltem, és semmi következménye nem volt, szemet hunytak felette.

- Szerinted miért lehet az, hogy az IT területén nagyobb a törekvés arra, hogy ezeket a helyzeteket megfelelően kezeljék?
- Sokkal nagyobb a transzparencia, és a vállalat profitabilitása is múlik azon, hogyan reagál az ilyen szituációkra, hiszen nagyon keresett szaktudásról beszélünk, és ha egy kolléga nem érzi jól magát, nem fog a cégnél maradni.

- A zenei karriered során találkoztál más, hátrányos megkülönböztetéssel nőként?
- A zenészvilágban még mindig jelen van az az elképzelés, hogy a nőket nem kell annyira segíteni, mert majd jól mennek férjhez, eltartják őket, és szép életük lesz. Ezt még pozitív felhanggal is hallottam. Találkoztam olyan professzorral, aki ki is mondta, hogy a versenyeken a férfiakat támogatja jobban, hiszen ők lesznek a családfenntartók. A mai világ azonban már nem így működik, és én sem arra vágyom, hogy a férjem tartson el.

- Az IT területén viszont az a sztereotípia tartja magát, hogy az egy férfias szakma. Te tapasztaltál ilyet?
- Velem ezt sosem tudták megetetni – a világ első programozói is nők voltak. Persze az tény, hogy sokkal több férfi dolgozik ezen a területen. Szerintem az egyetlen különbség a férfi és a női munkavállaló között, hogy a nő elmehet szülési szabadságra – és időnként ez valóban oka az elutasításnak. De tapasztalatom ebben nincs, az én állásinterjúmon ilyesmi szóba sem került, tisztán szakmai alapon döntöttek.

- Van valami, ami nem tetszik a programozási vonalban?
- Talán az a szomorú gyakorlat, hogy cégen belül a fizetést nem emelik olyan mértékben, mint ahogy az iparági átlagok mennek felfelé. Még mindig jellemző, hogy gyakran csak úgy tudsz magasabb fizetéshez jutni, ha munkahelyet váltasz – így azonban a cégek tapasztalt munkaerőt veszíthetnek el. Persze ezt lehet ellensúlyozni színvonalas céges kultúrával, izgalmas projektekkel, inspiráló környezettel, kollégákkal.

- Milyen karrierpályát álmodtál meg magadnak az IT területén?
- Jelen pillanatban tesztautomatizálással foglalkozom – egyelőre ezen a területen szeretném mélyíteni a tudásom, szeretnék több fejlesztői feladatban is részt venni, de hosszabb távon érdekel a cyber security, valamint  a front-end fejlesztés is.

- Mi a tapasztalatod, mennyire átjárhatók a pozíciók, milyen fejlődési lehetőségeid vannak?
- Abszolút rugalmasság van ezen a téren, sőt a csapatvezetők értékelik is a saját ötleteket, kezdeményezéseket, mert végtelen mennyiségű elvégzendő munka van. Amikor jeleztem, hogy a tesztelés mellett fejlesztési feladatokat is szívesen vállalnék, arra is pozitív volt a reakció.

- Mit tanácsolsz a pályaváltóknak?
- Legfőképpen nyitott elmére és kitartásra lesz szükségük. Először gondolják át, hogy tényleg nekik való-e ez a szakma – járjanak utána a képzéseknek, próbálják ki, menjenek el workshopokra, nyílt napokra, beszélgessenek ismerősökkel az ő tapasztalataikról. Ha pedig úgy döntenek, hogy belevágnak, élvezzék a kihívást, merjenek hibázni, segítséget kérni – mindig lesz, aki szívesen segít, fejlődni pedig csak úgy lehet, ha túllépünk a saját határainkon.

No items found.
June 15, 2023

Egy pályamódosítás kottája: hogyan lesz egy zongoraművészből programozó?

A bootcampek felvirágzása óta számos pályamódosító döntött úgy, hogy az IT felé veszi az irányt. Száznyolcvan fokos fordulatot venni felnőttként azonban sosem egyszerű feladat, így minden karrierváltó mögött van egy tanulságos történet, amely választ ad a miértekre és a döntés mögötti motivációkra.
Szalai Éva zongoristaként számos hazai és nemzetközi elismerést tudhatott maga mögött, amikor úgy döntött, a programozás lesz az új hivatása – nem mellőzve szenvedélyét, a zenét sem. Interjúnkban elmeséli, miért és hogyan jutott erre az elhatározásra, milyen nehézségekkel küzdött meg karrierje és a pályamódosítás során, és hogyan boldogul ma az IT területén.

- Elismert zongoraművészként hogyan lettél programozó? Mi ösztönzött a váltásra?
- Szerintem nem árulok zsákbamacskát, ha azt mondom, hogy az előadóművészi pálya rendkívül kiszámíthatatlan, és nem csupán anyagi értelemben. Gondolok itt arra, hogy nagyon szubjektív műfaj, rettenetesen sok múlik a koncertszervezők és a kollégák szimpátiáján, jóindulatán és személyes véleményén. Ebben a szakmában nehezen mérhető objektíven  a teljesítmény. Csak egy rövid példa: egy amszterdami versenyre jelentkeztem, ahova CD-n kellett elküldeni a felvett anyagot, amelyet öt különböző – szakmabeli – zsűritag véleményezett. Ugyanannak a darabnak az előadására az egyikük azt írta, hogy milyen izgalmas, ötletes és érdekes, míg a másikuk laposnak és unalmasnak találta. Emellett persze egzisztenciálisan is bizonytalan ez a hivatás: előfordul, hogy egy-egy időszakban rengeteg megkeresése, fellépése van az embernek, máskor pedig hónapokig semmi. Nem véletlen, hogy sok művész tanít is, ahogy én is tettem, de a tanári fizetés ma a létminimum fenntartására is alig elég. Ezért olyan hosszú távú lehetőséget kerestem, ami stabil hátteret tud biztosítani.

 - És miért éppen a programozás lett ez a lehetőség?
- Gyerekkorom óta a zene a szerelmem, és erről a mai napig nem tudok lemondani, de emellett  matekból és  idegen nyelvekből is nyertem versenyeket, úgyhogy a programozás nem is áll annyira távol tőlem. Értékelem azt is, hogy mérhető a teljesítmény. Két évig érlelődött bennem a döntés, közben begyűjtöttem a lehető legtöbb információt az iskolákról, lehetőségekről. Nyílt napokra, workshopokra jártam, beszélgettem olyan emberekkel, akik ilyen képzésre jártak. Aztán végül a világjárvány adta meg a végső lökést 2020-ban, és belevágtam egy full-stack fejlesztői tanfolyamba.

 - Kicsit kanyarodjunk vissza az előadóművészi pálya nehézségeihez. Említetted, hogy Magyarországon a tanári fizetés nem biztosít megfelelő anyagi hátteret. Az nem volt opció, hogy a programozás helyett külföldön taníts zenét?
- De, és csináltam is Hollandiában évekig, de volt egyfajta hiányérzetem. A legtöbb diák csak kényszerből, szülői nyomásra tanul zenét, és fájt azzal szembesülnöm, hogy ami nekem szenvedély, az nekik nem fontos, csupán kötelesség. Emellett szakmailag sem éreztem, hogy kiteljesednék ebben a szerepben, hiszen vannak egyéb olyan képességeim is, amelyeknek zenetanárként nem veszem hasznát, viszont a munkaerőpiacon értékesek.

Szalai Éva

 - Amikor megérett benned a döntés, a környezeted hogy fogadta a váltási szándékodat?
- Nem vertem nagydobra. A férjem és a szűk család persze tudott róla, és támogattak, de a zenészvilágban nem híreszteltem, mert nem akartam, hogy félreértsék, és azt gondolják, hogy abbahagytam a zongorázást. Közel harminc év munkáját nem dobtam a kukába. Továbbra is vállalok fellépéseket, csak már nem a megélhetésem múlik rajta – és ez hihetetlenül felszabadító.

 - Ismersz mást is, aki elhagyta a pályát a zenészek között?
- Igen, egész sokan vannak. Egy kiváló zongorista ismerősömből például a zeneakadémiai mesterdiplomája után lett  pilóta. Azt mondta, sokkal boldogabb így, a zongorázást viszont abbahagyta, mert nincs rá ideje.

- Neked hogy megy az időmenedzsment, hogy jusson idő a zenére is?
- Ez az egyik legnagyobb kihívás. Az elején nagyon nehéz volt, de most már egyre jobban megy. A programozásban is szereztem már annyi rutint, hogy kevésbé stresszesek a mindennapok, a csapatom is megbízik bennem, és kellőképpen rugalmas a munkabeosztásom, hogy mellette gyakorolni is tudjak.

- Sokszor hallani, hogy a bootcampes képzések nagyon intenzívek, ezáltal megterhelőek is. Te hogy élted meg ezt az időszakot?
- Én pont ezért választottam az egy éves képzést, hogy a tanulás miatt ne szűnjek meg létezni a környezetem számára. De még így is nagyon feszített volt a tempó, hiszen előfordult, hogy néhány hetente egy-egy új nyelvet tanultunk meg a nulláról, vagy reggel kilenctől éjfélig dolgoztunk egy projekten a társaimmal. Az nagy könnyebbséget jelentett, hogy a Covid miatt akkoriban sokkal kevesebb zenei felkérésem volt, de így is előfordult, hogy a Zeneakadémia Nagytermében adott, élőben közvetített koncert előtt egy héttel vizsgáztam objektum orientált programozásból – és  mindkettőre egyszerre kellett készülni.

- Miután levizsgáztál, hogy alakult a karriered?
- Szerencsés voltam, mert még hátra lett volna egy hónap a képzésből, amikor bejött az első állásinterjú egy nagy nemzetközi pénzügyi szolgáltató cégtől, ahova fel is vettek, és immár majdnem két éve dolgozom ott.

- Ennyi idő után hogy tetszik az új irány? Megtaláltad benne azt a szenvedélyt, amit a zenében?
- Nem ugyanaz a szenvedély kell hozzá, mint a zenéhez, de úgy érzem, hogy teljessé teszi az életem. Olyan nagy tudású, intelligens emberekkel vagyok körülvéve, akiktől minden nap tanulhatok valami újat, ugyanakkor megvan bennük a kellő lazaság, rugalmasság és segítő szándék is. Természetesen az IT világa teljesen más, mint a zene: mérhető, átlátható minden, az érzelmeknek semmi szerepe nincs. Magas színvonalú a céges kultúra is itt, ahol dolgozom. Nagyon szimpatikus például, hogy a zaklatás és a bántalmazás semmilyen formája nem tolerált. Bár ez egy nagyon érzékeny téma, és nehéz felülről szabályozni, de legalább van rá törekvés. Számos ezzel kapcsolatos tréningen vettem részt, ahol olyan szituációk is szóba kerültek, amelyeket régen személyesen átéltem, és semmi következménye nem volt, szemet hunytak felette.

- Szerinted miért lehet az, hogy az IT területén nagyobb a törekvés arra, hogy ezeket a helyzeteket megfelelően kezeljék?
- Sokkal nagyobb a transzparencia, és a vállalat profitabilitása is múlik azon, hogyan reagál az ilyen szituációkra, hiszen nagyon keresett szaktudásról beszélünk, és ha egy kolléga nem érzi jól magát, nem fog a cégnél maradni.

- A zenei karriered során találkoztál más, hátrányos megkülönböztetéssel nőként?
- A zenészvilágban még mindig jelen van az az elképzelés, hogy a nőket nem kell annyira segíteni, mert majd jól mennek férjhez, eltartják őket, és szép életük lesz. Ezt még pozitív felhanggal is hallottam. Találkoztam olyan professzorral, aki ki is mondta, hogy a versenyeken a férfiakat támogatja jobban, hiszen ők lesznek a családfenntartók. A mai világ azonban már nem így működik, és én sem arra vágyom, hogy a férjem tartson el.

- Az IT területén viszont az a sztereotípia tartja magát, hogy az egy férfias szakma. Te tapasztaltál ilyet?
- Velem ezt sosem tudták megetetni – a világ első programozói is nők voltak. Persze az tény, hogy sokkal több férfi dolgozik ezen a területen. Szerintem az egyetlen különbség a férfi és a női munkavállaló között, hogy a nő elmehet szülési szabadságra – és időnként ez valóban oka az elutasításnak. De tapasztalatom ebben nincs, az én állásinterjúmon ilyesmi szóba sem került, tisztán szakmai alapon döntöttek.

- Van valami, ami nem tetszik a programozási vonalban?
- Talán az a szomorú gyakorlat, hogy cégen belül a fizetést nem emelik olyan mértékben, mint ahogy az iparági átlagok mennek felfelé. Még mindig jellemző, hogy gyakran csak úgy tudsz magasabb fizetéshez jutni, ha munkahelyet váltasz – így azonban a cégek tapasztalt munkaerőt veszíthetnek el. Persze ezt lehet ellensúlyozni színvonalas céges kultúrával, izgalmas projektekkel, inspiráló környezettel, kollégákkal.

- Milyen karrierpályát álmodtál meg magadnak az IT területén?
- Jelen pillanatban tesztautomatizálással foglalkozom – egyelőre ezen a területen szeretném mélyíteni a tudásom, szeretnék több fejlesztői feladatban is részt venni, de hosszabb távon érdekel a cyber security, valamint  a front-end fejlesztés is.

- Mi a tapasztalatod, mennyire átjárhatók a pozíciók, milyen fejlődési lehetőségeid vannak?
- Abszolút rugalmasság van ezen a téren, sőt a csapatvezetők értékelik is a saját ötleteket, kezdeményezéseket, mert végtelen mennyiségű elvégzendő munka van. Amikor jeleztem, hogy a tesztelés mellett fejlesztési feladatokat is szívesen vállalnék, arra is pozitív volt a reakció.

- Mit tanácsolsz a pályaváltóknak?
- Legfőképpen nyitott elmére és kitartásra lesz szükségük. Először gondolják át, hogy tényleg nekik való-e ez a szakma – járjanak utána a képzéseknek, próbálják ki, menjenek el workshopokra, nyílt napokra, beszélgessenek ismerősökkel az ő tapasztalataikról. Ha pedig úgy döntenek, hogy belevágnak, élvezzék a kihívást, merjenek hibázni, segítséget kérni – mindig lesz, aki szívesen segít, fejlődni pedig csak úgy lehet, ha túllépünk a saját határainkon.

No items found.

Related Services

No items found.

Tags

No items found.

Become a Mndwrk-er

Work, learn, and have fun together
Create your account